Dr. Szűcs Zoltán – gyógyszerész-fitoterapeuta

Már gyermekkorom óta lenyűgözött a természet világa, az erdők és mezők felfedezése, valamint a gyógynövények megismerése. Ez az érdeklődés meghatározta tanulmányaimat is, hiszen gimnáziumi és egyetemi éveim alatt minden lehetőséget megragadtam, hogy elmélyüljek a gyógynövények világában. Úgy éreztem azonban, hogy az egyetemi oktatás csak az első lépés, és a természetgyógyászat felé fordulva tovább bővítettem tudásomat.

Gyógyszerészi diplomámat 2003-ban szereztem a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karán. A diploma megszerzését követően néhány évig gyógyszertári munkát végeztem, majd közel 15 éven keresztül a belgyógyászathoz kapcsolódó orvosi szakmákban dolgoztam, ahol mélyrehatóan megismerkedtem a hagyományos gyógyászat gyakorlati oldalával. E tapasztalatok mellett természetgyógyász- fitoterapeuta szakképesítést szereztem, és a természetes gyógymódokat mindennapi praxisomban is alkalmazni kezdtem.

Több mint 15 éve foglalkozom étrend-kiegészítők fejlesztésével, receptúrák kidolgozásával és termékgyártással. Emellett 2010 óta több száz előadást tartottam a civilizációs ártalmakról, azok egészségügyi következményeiről és a lehetséges gyógyászati megoldásokról. A táplálkozástudomány, a gyógynövények, a kutatás-fejlesztés és a gyógyítás számomra nem csupán szakmai terület, hanem valódi hivatás.

Praxisomban integrált szemléletet képviselek, amelyben a pszicho-neuro-immunológia, a gyógynövények ereje és a frekvenciaterápia módszerei egyaránt helyet kapnak. Ezek kombinálásával értem el eddig is a legnagyobb sikereket, és ezekben látom a jövő gyógyászatának alapjait is.

2012 óta foglalkozom az EWS bioinformációs állapotfelmérő rendszereivel és frekvenciaterápiás eszközeivel. Aktívan részt veszek az EWS technológiák fejlesztésében, valamint rendszeresen tartok oktatásokat az eszközök hatékony és eredményes használatáról. Az EWS egy folyamatosan fejlődő, kiemelkedő értéket képviselő vállalat, és örömmel tölt el, hogy az oktatási tevékenységeimen keresztül hozzájárulhatok a sikereihez.

Célom, hogy a tudományos és természetes megközelítéseket ötvözve segítsem az emberek egészségmegőrzését és gyógyulását.